Klubunk idén ősztől gyermek és junior-edzéseket hirdet a 10–17 éves korosztálynak. Ha úgy érzed, meg szeretnél ismerkedni a tradícionáliis japán kardvívás szépségeivel, akkor nincs más dolgod, mint eljönni az egyik edzésünkre és végignézni, mi is vár rád, ha belefogsz. Ha kedvet kapsz hozzá, akkor a következő edzésen már el is kezdheted a gyakorlást!

A Főnix kendósai 2015-ben is gyakorlással ünnepelték augusztus 20-át, hiszen hagyományosan ilyenkor kerül sor klubunk hatnapos nyári edzőtáborára Zebegényben. A dunakanyarbeli községben idén is a Szőnyi István Általános Iskolába vettük be magunkat augusztus 18. és 24. között, és ezúttal sem csak "saját nevelésű" kendókákkal gyakoroltunk. Ugyanúgy, mint az elmúlt években, idén is vendégül láttuk szerb, svéd, lengyel és német barátainkat. A tábor újdonsága a táborvezető személye volt, az edzéseket ugyanis az 5. danos francia Axel Diebold szenszej (aki az előző két évben meghívott mesterként már részt vett a Főnix edzőtáborában) vezette. A hat nap tervében előzetesen tizenöt edzés szerepelt, mindet teljesítettük, összesen 26 órát kendóztunk, ami leírva nem tűnhet soknak, de ha utánaszámolunk, hogy itthon a kezdő csoport tagjai hetente három, a haladó csoportba tartozó többsége pedig hat órát edz egy héten, akkor kapjuk meg az edzőtábor igazi értékét. Azt sajnos ezúttal sem sikerült összeszámolni, hogy hányféle lépést, vágást, technikát és gyakorlatot hajtottunk végre, azt pedig végképp nem, hogy ezeket összességében hányszor – ez még a következő év(ek) edzőtáborainak feladata lesz. 

A vendégeinknek ezúttal is köszönjük, hogy részvételükkel emelték táborunk színvonalát, Diebold szenszejnek a közreműködést, a klubtagoknak pedig a közös munkát, hiszen mindenki kivette a részét abból, hogy az augusztus derekán ismét jó hangulatban gyakorolhassunk. 

A táborban készült képeket a Facebook-oldalunk galériájában találod.

Junior és férfi egyéniben is döntőbe jutott egy klubtársunk a hagyományosan július közepén megrendezett Hungária Kupán. A 15-17 évesek között Lukács Marcell, míg férfi egyéniben Szegőfi Ákos szerzett második helyet az év legnagyobb itthoni versenyén. A Kupa versenyeinek, és az azt megelőző kétnapos vizsgafelkészítő-tábornak ezúttal a lágymányosi Tüskecsarnok adott helyet július 16 és 19. között.

XXIII. Hungária Kupa:

Junior kategória:

1. Komjáti Krisztián (Magyar-Japán Kendo Klub)

2. Lukács Marcell (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub)

3. Foki Marcell (Bakony Kendo és Iaido Klub)

3. Bojan Milanovic (Makoto, Szerbia)

Férfi egyéni kategória:

1. Jan Cílek (Sandomon, Csehország)

2. Szegőfi Ákos (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub)

3. Krzysztof Bosak (Warszawski Klub Kendo, Lengyelország)

3. Dusan Kolundzija (Royal Kendo Club, Szerbia)

Sikeres vizsgát tettek klubunkból:

5. dan: Aranyossy Árpád

1. kyu: Bán Tamás

2. kyu: Borbély Csilla, Horváth András

Klubtagok és érdeklődők figyelmébe!

A Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub kendóedzéseinek nyári helyszíne, az elmúlt évekhez hasonlóan a Puskás Tivadar Távközlési Technikum. 

Az edzések időpontja az iskolaidőszakban megszokotthoz képest módosult!

A nyári edzések időpontja:

Kedd: 20.00-21.30

Csütörtök: 19.30-21.00

A nyár folyamán a kezdők és a haladók egy időben edzenek.

A Magyar Kendóválogatott a május végi japán világbajnokság mindhárom napján nagyszerűen helytállt. Dubi Sándor férfi egyéni a legjobb tizenhatba jutott, és Fighting Spirit díjat kapott, női egyéniben Bővíz Marina szintén a világ legjobb tizenhat kendósa közé vívta magát, a férfi csapat pedig bronzérmes lett. Nekünk a Főnixben ez utóbbi főleg azért különösen kedves, mert Tóth Balázs velünk edz és kvázi-klubtársunk, Szegőfi Ákos pedig hivatalosan is az. Ákos ráadásul az elődöntős csapatban (amelyben Balázs és Sándor mellett Dubi Attila, Babos Gábor, valamint Schreiner Dávid szerepelt) mutatott vívásait követően Fighting Spirit-díjat kapott. Ő mondja, hogy mindig megyek tovább, de most épp hogy csak megjött a világbajnokságról.

– Mettől meddig is tartott a világbajnokság?

Szegőfi Ákos Május 29–31. – ha jól emlékszem.

– Azért három napnál csak több volt, ha az elő- és utórengéseket is hozzávesszük, nem?

Sz. Á. Igen, 23-án indultunk el, szóval nekünk ott kezdődött. A felkészülés nyilván nem, de a megmásíthatatlan „Japánba megyünk”-érzést onnantól számítom. És június 3-án jöttünk haza.

– Nem először voltál Japánban, ugye?

Sz. Á. Nem, 2012-ben már jártam ott, de akkor nem kendózni mentem. Na jó, kendóztam, de nem versenyre utaztam.

– Miért megmásíthatatlan érzés az, hogy Japánba megyünk? Kizárólag a vb miatt?

Sz. Á. Eddig négy világversenyen vettem részt válogatottként, és mindegyiknek, az oda való utazásnak, meg a visszajövetelnek is volt egy nagy jellemző érzése.

– Mik voltak ezek, ha szabad közbeszúrni, meg lehet ezt fogni?

Sz. Á. Ez igazából egy komplex dolog, a hangulatból, az elvárásaimból, és többek között még azokból a zenékből tevődik össze, amit a csapattal hallgattunk.

– Van zenefelelős, vagy közösen találjátok ki?

Sz. Á. Alapvetően közösen, habár vannak akik élen járnak benne, de mindenki kinyilvánítja a véleményét. Ez a sok benyomás aztán összehoz egy masszát, ami nekem azt az adott versenyt jelenti. Japánnak alapból volt egy hangulata nemcsak számomra, hanem a csapat több tagja számára is, és erre a vb még csak rárakott egy lapáttal.

– Milyen érzést keltett ez a hangulat? Benne volt, hogy a kendó „őshazájába” mentek, és ahogy lenni szokott ez a bizsergető, hátborzongató érzés volt, vagy inkább az, hogy attól, hogy a kendó japán, ritkán van ott vb, pláne Tokióban, és ezért inkább ez a „most kellene megmutatni”-érzés volt?

Sz. Á. Szerintem a Dubi testvéreknek és Dávidnak is ez egyfajta álomutazás volt, mivel ők régóta kendóznak, de Japánban még nem voltak. Biztos hogy látni akarták a „forrást”, hogy pontosan mekkora háttere és kulturális támogatottsága van a kendónak az őshazában. Végül mindnyájunknak azt jelentette, hogy ott, Japánban, a vb-n az emberek szeretnek minket és eljönnek megnézni amit csinálunk, támogatnak, értéke van annak, ha elérünk valamit. Én legalábbis így próbáltam meg kijátszani a stresszt. Ez egyébként a versenyzőlét egyik kulcsa, hogy a stresszes vagy negatív gondolatokat miként tudja a versenyző saját magában, néha nagy erőfeszítések árán, pozitívvá formálni. Ha pedig belegondolsz, végül is mindenhol ritkán van világbajnokság, nemcsak Japánban. Az tény, hogy a Budokanban kendózhattunk, azért ezen felül is jelent valamit. Főleg úgy hogy erre többet nem lesz lehetőségünk. Én úgy tudom, hogy hamarosan lebontják, és újat építenek helyette, mert ez ugye a ’64-es olimpiai játékokra készült.

– Azt akartam kérdezni, amikor a stresszt említetted, hogy mennyire segít a leküzdésében Japán. Aszerint, ahogyan te próbáltad formálni, vagy amire te próbáltál, vagy próbáltatok támaszkodni, kihozta stressz-szempontjából „nullásra?”

Sz. Á. Az azért elég erős kijelentés lenne, hogy nem voltam, vagy nem voltunk stresszesek. Valamennyit segített, persze, de teljesen leszorítani szintén nem egy jó módszer. Mondjuk azt, hogy kordában tudtam, tudtuk tartani, de voltak tényezők, amiket egyénileg és csapatszinten is kezelni kellett. Főleg velem foglalkoztak a többiek, hiszen én voltam az újonc.

– Korábban is voltál kerettag, nem? Vagy újonc alatt azt érted, hogy „tényleges csapattagként,” aki vív is?

Sz. Á. Nem. Azért voltam újonc, mert még nem vettem részt világbajnokságon. Ez, mint később beláttam, valóban fontos tényező volt. Először én is azt gondoltam hogy „de már voltam három Eb-n,” aztán kiderült, hogy egy vb hangulata mennyire ki bírja vasalni a versenyzőket. Főleg egy olyan helyen, mint a Budokan, ahol még mindemellett van legalább 10.000 néző is. Megtörténhetett volna, hogy megroppanok, amikor fel kellett mennem vívni, de erős csapat volt mögöttem, úgyhogy jól bírtam. Dubi Sanyi mindig azt mondta hogy „ne felejtsd el élvezni, hogy hol vagy és mit csinálsz.” Igaza is volt.

– Ehhez képest a csapat bronzérme, és a Fighting Spirit-díj, amit kaptál azt mutatja, hogy megoldottál, megoldottatok mindent. Le a kalappal. A pénteki edzés után Tibor (Bárány Tibor, 7. dan, klubunk elnöke) a dojóban azt mondta, hogy hat év alatt jutottál ide. Én ezt eddig nem tudtam, meg is lepődtem. Előtte sportoltál valamit?

Sz. Á. Egészen kis gyerekkorom óta versenyeztem, de nem bírtam megmaradni semmilyen sportnál ennyire hosszú ideig.

– Hogy néz ki a lista?

Sz. Á. Műkorcsolyával kezdtem még óvodában, azt öt évig csináltam, aztán jött a falmászás, néha még ma is visszamegyek a terembe, ha egy kis mozgás kell de épp nincs kendó, meg tőröző voltam az OSC-ben, nagyjából három évig. A vívás sokat segített, de sokszor akadályozott is a kendóban.

– Így már értem, hogy honnan jött a kendo, mert a vívástól már csak egy lépés. Azt sejtem, hogyan segített, de miben akadályozott?

Sz. Á. A kendóban egészen másra szokás hangsúlyt fektetni, mint vívásban. Nekem vívásban mindig Gerevich volt a példakép, aki miután hazament edzésről, a napjait azzal töltötte, hogy vágáskombinációkat és cseleket dolgozott ki amiket másnap kipróbálhatott. Sok idő volt amíg felfogtam, hogy ez a megközelítés kendóban nem mindig működik, van, hogy segít, de hiba beleragadni. A másik a vívás lábmunkája. Még ma is látszik, hogy ha nagyon hirtelen indulok el, a rugaszkodó lábam még mindig úgy fordul kifelé, mint a vívóknak erről nem tudok leszokni.

– Pedig párszor már biztos megkaptad, gondolom, volt néhány edződ, meg csapat és klubtársad, akik elmondták.

Sz. Á. Igen, de az elmúlt két évben, mióta a vb-re készülök az edzőim – a klubban és a válogatottban egyaránt – nem a kendóm fizikai oldalát próbálták javítani.

– Hallgatlak…

Sz. Á. Inkább a vívástaktikán és a különböző ellenfelek kezelésén volt a hangsúly. Példának okáért sok jodanosra számítottunk, sok technikát gyakoroltunk ellenük, de soha nem kaptam azt meg egy elvesztett vívás után hogy „azért nem ment mert kifordult a lábad.” Inkább az attitűdöt próbálták csiszolni néha elég forrófejű tudok lenni vívás közben, és egy ilyen tornán nagyon sokba kerülhet.

– Nekem a „high risk, high reward” angol kifejezés jutott eszembe most, hogy mondtad. Érezted azt, hogy volt ebből a szempontból necces szituáció?

Sz. Á. A belga meccsen ebből kifolyólag nagyon nagyot hibáztam, értelmetlenül mentem bele egy kockázatos támadásba ráadásul úgy, hogy előtte még vezettem – ki is kaptam azonnal. Utána már a kínai ellenfélnél újra észhez tértem, és nem kezdtem el pattogni, ha enyém volt a vezetés. Kellett is, mert a kínaiak elég kemény ellenfeleknek bizonyultak, a meccsem után alig bírtam megemelni a karom.

– Ez volt az a bizonyos meccs, amiről azt mondtad, neked kellett megtartani a másik srác testsúlyát is, mert sokszor „rád nehezedett,” vagy ez már a japánok elleni elődöntő volt?

Sz. Á. Igen, ez a kínai meccs volt. Európai vívótól addig nem tapasztaltam ilyen technikát, pont annyi ideig csinálta, hogy a bíróknak ne tűnjön fel, de nekem igen.

– Kicsit visszakanyarodva ahhoz az időszakhoz, amikor elkezdtél kendózni: hat éve voltál tizenhat. Hogy találtál rá a kendóra?

Sz. Á. Nos, én mindig is szerettem volna valamilyen keleti küzdősportot csinálni, azt hiszem ez még a Jean-Claude Van Damme és a különböző szamurájfilmek hatása lehetett, amiket, gyerekkoromban rengeteget bámultam, a szüleim azonban nem engedtek karatézni vagy kung-fuzni

ami így visszagondolva elég bölcs döntés volt. Nem voltam az a tipikus bunyós alkat… Inkább elvittek vívni, utána pedig megtudtam, hogy az egyik régi általános iskolai barátom kendózik, így aztán én is lementem edzeni. Később ő lett a junior csapat kapitánya a debreceni Európa-bajnokságon 2010-ben, ahol már én is részt vettem. Teljes másfél év kendózás után. Na, ott például elmondható, hogy összeroppantam.

– Az nálad milyen? Felmentél a pályára, majd lefagytál?

Sz. Á. Nem, hanem megindítottam egy másfél perces támadássorozatot, megállás nélkül, gondolkodás nélkül. Egy jobb vívó ezt azonnal kihasználja.

– Mi lett a vége?

Sz. Á. Volt két meccsem amin döntetleneztem, a többin elég gyorsan kikaptam, beleértve a csapatdöntőt is. Végül másodikak lettünk, én pedig egyetlen ippont sem vágtam az egész Eb alatt. Megjegyzem, tőlem főként döntetlen vívásokat vártak el, ezt nagyrészt sikerült teljesítenem, de akkor láttam meg hogy milyen hosszú még itt az út… de itt történt az is hogy „beleszerettem” az ilyen nagy versenyek hangulatába. Bár nem voltam magammal elégedett, megfertőzött a versenyzés

innentől kezdve még keményebben igyekeztem edzeni.

– Tökéletesen meg tudom érteni, azt is, hogy „beleszerettél” a hangulatába, és azt is, hogy motivál, motivált. Hogy nézett ki akkor a Főnix, amikor te elkezdtél kendózni?

Sz. Á. Így visszagondolva nagyon szerencsés időszakot kaptam el mikor én lementem edzeni, volt egy komoly junior csapat, két-három olyan vívóval, akik képesek voltak még engem is elcipelni a hátukon egy Európa-bajnokságon. Ebbe Tibor a nyári Hungária Kupán elért eredményem után gyorsan beillesztett engem is.

– Mi volt az az eredmény?

Sz. Á. Kyu kategóriában lettem bronzérmes, és körülbelül két hónapja volt rajtam páncél. Ehhez hozzá tartozik, hogy nem sokkal előtte voltam Győrzámolyban egy edzőtáborban, ahol Dubi Attila képzett engem meg néhány más srácot arra hogy m is ez a vívás dolog. Itt a Főnixben úgymond teljesen szeparált csapat voltunk, Gasparin Szabolcs foglalkozott velünk, szeptembertől lettem én is tagja annak a négy-ötfős csoprtnak. Akkor még a többi páncélost a többi páncélost Drávai Tibi és a Matus Márk instruálta, mi pedig szeparáltan oikomiztunk, kakarigeikóztunk, mint a gépek. Azért mondom, hogy szerencsés időszak volt mert egyrészt nálam sokkal erősebb srácokkal edzettem együtt, másrészt pedig éppen volt egy üres hely az Eb-re junior csapatban, ha egy hónappal később veszem rá magam hogy lemenjek, ár nem sikerülhetett volna.

– Bedobtak a mély vízbe, és ússz, ahogy tudsz.

Sz. Á. Azért dobálták utánam a mentőöveket rendesen. Amint elkezdődött a szeptember, ha jól emlékszem három vagy négy nemzetközi versenyre vittek magukkal, hogy szokjam a légkört, szóval tényleg mindent feltettek hogy felzárkóztassanak.

– Mi volt a legnehezebb lépcső?

Sz. Á. Én akkor még nem tudtam, bár később a saját káromon megtanultam, hogy mekkora a lemorzsolódási arány.

– Hogy érted, hogy a saját károdon tanultad meg?

Sz. Á. Az Európa-bajnokság után egy fél évre gyakorlatilag ketten maradtunk Szabolccsal, illetve a lányok közül megmaradt Tallós Zsófi. Az egész junior csapatom egy az egyben szépen lassan „letette a lantot.”

– Nekem ez így kicsit váratlannak hangzik, főleg egy második helyet hozó Eb után.

Sz. Á. Minket is váratlanul ért nehéz volt a junior évek után átállni a felnőtt versenyzésre, kicsit olyan, mintha elölről kellene kezdened az egészet. Bizonyítani a felnőttek között válogatottban, olyan versenyeken elindulni ahol még egy-két évig jó ha kijutsz a poolból, mindezt azután, hogy juniorban kupákat hoztunk minden versenyről. Nekem például egyszerűbb volt, én olyan kevés ideje kendóztam, hogy juniorban sem voltak nagy eredményeim.

– Nem volt meg a „megszokás,” és emiatt kisebb volt a lépcső?

Sz. Á. Nem lépcső volt, inkább egy ilyen érzelmi vákuum. Nem tudtam, hogy most mi lesz, így aztán Szabolccsal edzettünk kvázi ketten, illetve Zsófival együtt hárman, neki akkor indult a női válogatott karrierje.

– Adva volt a lehetőség, te/ti pedig éltél, éltetek vele.

Sz. Á. Volt lehetőség, volt támogatás is a klub részéről, meg volt egyfajta naiv akarat. Képtelen voltam elhinni, hogy valaki jobb lehet nálam, ha mindent beleadok. Ez a hozzáállás aztán elvitt egy jó darabon.

– Ma már nem így látod?

Sz. Á. Igyekszem fenntartani ezt, de néha akadnak mélypontjaim. A mostani japán válogatottal való elődöntőt követően például engem, és szerintem más válogatott tagokat is elgondolkoztatott, hogy hova lehetne még többet edzeni, hogy ne így kapjunk ki.

– Korábban már említetted, hogy van terv, vagy legalábbis irány. Főleg a fizikai felkészítésen lesz a hangsúly.

Sz. Á. Ez inkább egyfajta koncepció. Egy nüansznyi kis dolog ami segíthet, nem csak ebben, de a sérülések megelőzésében is. Inkább az attitűdön kellene sokat csiszolni. Én még csak most fogtam fel ennek a feladatnak a nagyságát. Ebben külön segített az, hogy nekem volt szerencsém a jelenlegi Összjapán Bajnokkal vívni, aki ráadásul egy évvel még nálam is fiatalabb volt.

– Ha vevők vagytok rá, és megtaláljátok azt, hogy miként lehet átültetni ezt a ti "edzésrendetekbe" akkor egy plusz jutalom a vb-ről, nem?

Sz. Á. Pontosan mire gondolsz?

– Arra, hogy a vb nélkül a koncepciót sem biztos, hogy megfogalmaztátok volna. Vagy nem így.

Sz. Á. Az biztos… A versenyek mindig útmutatásként szolgálnak.

– Már csak egyvalami van hátra: te is elkezdted továbbadni azt, amit a klubban tanultál. hol látod magad a klubbal és a kendóval kapcsolatban mondjuk 5 év múlva. Tervezel ennyire előre, gondolkodsz már ezen, vagy egyelőre nem ott van a fókusz?

Sz. Á. Nyilván nekem is el kell kezdenem feltalálni magam ebben az egész szisztémában. Ha jól tudom, az ősztől "újraindul" a külön gyerekszakosztály, ebbe biztos hogy be fogok segíteni, mert ők a jövő, kötelességem is úgy foglalkozni velük ahogyan anno velem foglalkoztak, mikor még nagyon kezdő voltam. Ugyanakkor van bennem egy kis félsz is, mert én nem vagyok és nem is tartom magam tanárnak, vagy akár olyan gyakorlónak akinek a kendós ismeretei olyan mélyek, ami felhatalmazza a tanításra. Ebből a szempontból az idei zebegényi tábor jó teszt lesz számomra. Axel Diebold szenszej mellett még én leszek az aki segít a kezdőknek és a páncélosoknak és kvázi "irányítja" az embereket edzésen és azon kívül is. Szeretném, hogy tisztában legyenek azzal a hatalmas munkával amit még az én időm előtti válogatott tagok végeztek el. És ott van még az is, amin már gondolkoztam egy ideje, de a Japánban tett mostani látogatás megerősített benne: igenis ki kell mennem az „őshazába,” mert az szerintem elengedhetetlen ahhoz hogy tovább tudjak fejlődni, vagy hogy effektíve tudjak valamit tanítani a főnixes újoncoknak. Igyekezni fogok pályázni, hogy, hogy legalább fél évet el tudjak tölteni kint. Hosszabb távon természetesen a válogatottban maradok, szeretnék eredményeket elérni Eb-n és vb-n is. Úgyhogy én bizonyos szempontból 5 év távlatában is igyekszem úgy látni magam, ahogyan most is: hogy mindig megyek tovább.

Május utolsó hétvégéjén rendezik a 16. Világbajnokságot a kendo otthonában, Japánban. A magyar válogatott hét tagja, köztük klubtársunk Szegőfi Ákos, május 23-án indult el Tokióba. A vb első napján, 29-én (pénteken) a férfi egyéni küzdelmei zajlanak, 30-án (szombaton) a női mezőnyé az összes shiaijo az 1964-es Tokiói Olimpiára emelt, és azóta a harcműveszetek otthonául szolgáló Budokanban, 31-én pedig a férfi csapat versenyeit bonyolítják.

A világbajnoki keret:

Bővíz Marina (Magyar-Japán Kendo Klub)

Babos Gábor (Szigetközi Junior Kendo Klub)

Dubi Attila (Szigetközi Junior Kendo Klub)

Dubi Sándor (Szigetközi Junior Kendo Klub)

Tóth Balázs (Szegedi Kendo Egyesület)

Schreiner Dávid (Szigetközi Junior Kendo Klub)

Szegőfi Ákos (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub)

Ebben az évben Tiszaújváros adott otthont az Országos Csapatbajnokság (OCSB) küzdelmeinek. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett tornán klubunk egy csapattal vett részt, amely végül az élmezőnyben, a harmadik helyen zárt, és Lukács Marcell révén az egyik különdíj os hozzánk került.

XVIII. Országos Kendo Csapatbajnokság, Tiszaújváros:

1. hely: Szigetközi Junior Kendo Klub

2. hely: Magyar-Japán Kendo Klub B-csapat

3. hely: Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub (VÁRVIZI Attila, LUKÁCS Marcell, ARANYOSSY Árpád, DRÁVAI Tibor, CSENDES Sándor)

3. hely: Magyar-Japán Kendo Klub A-csapat

Fighting Spirit díjak:

LUKÁCS Marcell

Péter Gergő – Hajdúnánás Város Iskolai és Egyesületi Kendo Csoport

Már nem is kérdés, hogy hol nézik a tüzijátékot klubtagjaink augusztus 20-án: Zebegényben. A Budapest Főnix kendósai között ugyanis szinte már hagyományos, hogy az ünnepnap a nyári edzőtábor idejére esik. Idén sem lesz másképp, augusztus 18. és 23. között bevesszük a zebegényi általános iskolát és napi három edzéssel csiszoljuk a tudásunkat. Axel Diebold szenszej idén is elfogadta a meghívást az edzőtáborunkba, sőt idén ő lesz a táborvezető. A nizzai kendo klub edzője sokszoros francia válogatott, 2014-ben ő nyerte a francia egyéni bajnokságot.

A tábor részletes programját később ismertetjük!

Kedves Tagjaink!



Februárban ismét MKSZ regisztráció!

Fontos tudni, hogy akik nincsenek regisztrálva az MKSZ-nél, azok a Szövetség által szervezett eseményeken (versenyeken és vizsgákon) nem vehetnek részt. Szintén lényeges információ, hogy egy év kimaradás esetén új belépőként, magasabb díjon kell újra regisztrálniod magad, így amennyiben van érvényes MKSZ-tagságod, célszerű azt megújítani!

Az MKSZ regisztráció menete:

1. Az alábbi linken éritek el a regisztrációs űrlapot, amely kitöltésével jelezni tudjátok regisztrációs szándékotokat jelezni.

2. A regisztrációs űrlap kitöltését követően kell a regisztrációs díjat klubunk bankszámlájára átutalni.

Az regisztrációs űrlap és a regisztrációs díj átutalásának határideje: 2015. február 12.

Kérjük, hogy az átutalás megjegyzésébe írjátok be a regisztrálandó tag nevét és a "regisztráció 2015" jeligét.

Számlaszámunk: Budapest Bank 10103104-56204800-01000008

Számlatulajdonos: Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub

3. A beérkezett regisztrációs szándék és befizetett díjak alapján klubunk regisztrálja tagjait az MKSZ-nél.

Fentiek alapján fontos tehát, hogy Klubunk csak azon tagjainak regisztrációs szándékát tudja figyelembe venni, akik a rájuk vonatkozó MKSZ regisztrációs díjat átutalták a fent megadottak szerint. Ellenkező esetben nem tudjuk az MKSZ felé regisztrálni tagunkat határidőben. Tekintettel arra, hogy határidő lejárta után történő regisztráció esetén az MKSZ késedelmi díjat számít fel, amely díjat a késedelmesen regisztrálandó tagunknak kell megfizetnie, kérek mindenkit, hogy a megadott határidőt maradéktalanul tartsátok be.

A regisztrációs díj két részből áll (az egyéni regisztrációs díjból a szövetség felé, valamint klubunk éves adminisztrációs költsége). Az alábbi táblázat segít kiigazodni a "tarifákon."

Mi is lehetne jobb program, mint egy napot eltölteni a festői szépségű Zebegényben? Ennél már csak egy jobb dolog lehetséges, ha ezt a napot itt kendóval és csapatépítéssel tölthetjük.

Harminc lelkes főnixes, kezdő és haladó kendós szombaton reggel érkezett Zebegénybe azzal a céllal, hogy a napot együtt töltsék, együtt kendózzanak.

Miben is más egy ilyen edzés-nap? A hétköznapoktól eltávolodva, a megszokott környezetből kiszakadva kendózni egy komoly lehetőség arra, hogy az alapokat mélyítsük, még hatékonyabban és koncentráltabban gyakoroljuk. Igaz ez haladókra és kezdőkre egyaránt.

Lehetőség egy ilyen program arra is, hogy kezdők és haladók közelebb kerüljenek egymáshoz, mondjuk úgy, megismerjék egymást. Hiszen, más időpontban vannak a normál edzések, érthető tehát, hogy személyes kapcsolatfelvétel nem igazán alakul ki a kezdeti időszakban.

A kezdőknek mindig nagy élményt jelent, mikor részt vehetnek a páncélosokkal, haladókkal közös edzésen. Ekkor nyílik lehetőség arra, hogy a normál edzésrendben tanultakat csiszolják a haladóbbak segítéségével. Egy ilyen edzésnap inspiráció arra, hogy mikor még melegítőben a lépéseket, kardtartást tanulják, megérezzék, hogy kitartó gyakorlással, rendszeres edzéssel majd páncélosként milyen új perspektívák nyílhatnak meg előttünk.

Jó volt látni, hogy milyen hatékonyan zajlott a közös munka, hogy mennyire odafigyelt mindenki a másikra, a segítő szándékot, ahogy a kezdőbbeket segítették a haladók a gyakorlatok helyes végrehajtásában.

Már szervezzük a következő egynapos edzőtáborunkat, amellyel a tavaszt fogjuk együtt köszönteni Zebegényben.

FODOR Ágnes.